A németek 1944. decemberében a legnagyobb titokban készültek utolsó nagy szárazföldi hadműveletükre a belgiumi Ardennekben

76 évvel ezelőtt, 1944. december 16-án kezdődött a második világháború utolsó nagy német offenzívája a nyugati fronton

A szövetséges haderő vészesen közeledett a német határhoz, ezért Hitler még egy utolsó nagy ellentámadást akart a végrehajtani a nyugati fronton. Ötletét 1944 októberében tábornokai elé tárta, akik kezdettől ellenezték azt, tudván, a háborút már korábban elveszítették és minden további német hadművelet csak felesleges ember- és anyagveszteséggel járna. Hitler elképzelése az volt, hogy a német páncélos erők és a gyalogság az Ardennek sűrű erdőségén keresztül meglepetésszerű támadást indítva kettévágják a szövetséges csapatokat, és visszaszerzik a belgiumi Antwerpen kikötőjét. Ha sikerül a terve, a szövetségesek utánpótlása a kikötő elfoglalása miatt elapad, és így a német hadsereg újra megerősítheti pozícióját Nyugat-Európában.

A szövetségesek legfőbb vezérkara 1944 december elején Maastrichtban tartott haditanácsot, a hangulat kifejezetten vidám volt és bizakodásra okot adó volt. Montgomery azt tervezte, hogy mivel a szárazföldön minden a legnagyobb rendben levőnek látszott, a karácsonyi ünnepekre hazautazik és ezt Eisenhowernek is megemlítette. Montgomery december 16-án kijelentette a katonáinak: "Az ellenség jelenleg minden fronton védekező hadviselést folytat, és olyan a helyzete, hogy nem is indíthat nagyszabású támadó hadműveleteket." A németek még aznap reggel egy olyan offenzívát indítottak el, amely a teljes szövetséges frontvonal szétverésével fenyegetett.

A németek a legteljesebb titokban készültek a támadásra: a lőszert katonák és lovas kocsik szállították, hogy csökkentsék a motorzajt, és szalmával bevont fatuskókat tettek a harckocsik lánctalpai alá. Mindezt teljes rádiócsendben tették. Az offenzívát leginkább az időjárási előrejelzésekre alapozták, miszerint legalább 1 hétig sűrű köd várható a térségben, megakadályozva a szövetségeseket abban, hogy légi támogatást adjanak a földi csapatoknak és légi úton utánpótlást tudjanak biztosítani számukra.

Fotó: Fotó: britannica.com

Az amerikai katonák már a Karácsonyra készültek, sokuk gondolatban már otthon volt, a háború borzalmai lassan kezdtek tompulni emlékeikben,. Pihentek, levelet írtak a szeretteiknek, akiktől választ vagy csomagot vártak, egy kis hazait és nagy izgalommal egy focimeccsről beszéltek, ami majd a pilótákkal lesz hamarosan.

A támadás megkezdése idején Omar Bradley amerikai tábornok 12. hadseregcsoportja (Twelfth United States Army Group) 26 hadosztállyal egy 200 km-es arcvonalon állt: az Ardennektől délre a Saar-vidékkel szemben egy 70 km-es szakaszon 10 hadosztálya, míg az Ardennektől északra Monschau és Geilenkirchen közötti 45 km-es szakaszon 16 hadosztálya volt. A német hadsereg, amelynek Walter Model tábornagy volt az operatív parancsnoka, ennek a két arcvonalnak a csomópontján indította meg a támadást 1944. december 16-án reggel 5.30 órakor egy kb. 90 km széles frontszakaszon, amikor egyszerre 2000 ágyúval nyitottak tüzet az amerikai állásokra.

A szövetségesek eleinte egy kisebb német ellentámadásnak vélték az akciót, ezért nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget az ágyúzásnak. A helyzetet Eisenhower ismerte fel és hadseregparancsnokai előtt kijelentette, hogy az ardenneki offenzíva irányítását átadja Montgomerynek. Eisenhower döntése a jelen lévő parancsnokokat megdöbbentette és nagy felháborodást keltett köreikben. A váratlan német támadás miatt Eisenhower Verdunból hátrahelyezte harcálláspontját Versaillesbe. Montgomery miután átvette a főparancsnokságot, azonnal bevetette az eddig tartalékban lévő XVIII. légi szállítású hadtestet, amelynek parancsnoka, az agresszív Matthew Ridgway dandártábornok nem ismert lehetetlent. A XVIII. légi szállítású hadtesthez a 8. gyalogsági hadosztály, az 5. és 7. páncélos hadosztály, és a 82. légi szállítású hadosztály tartozott.

Fotó: Fotó: britannica.com

A Heinrich Freiherr von Lüttwitz páncélos altábornagy vezette XLVII német páncélos hadtest december 19-én indított támadást a Bastogne ellen, és december 22-re teljesen körbezárta a várost. Miután von Lüttwitz gyalogsága bekerítette Bastogne-t, páncélosaival tovább nyomult a Meuse folyó felé. Bastogne gyűrűbe zárása idején Maxwell Taylor tábornok a 101. légi szállítású hadosztály parancsnoka az Egyesült Államokban tartózkodott egy propagandakörúttal egybekötött konferencián, ezért a város védelmének irányítását Anthony McAuliffe dandártábornok, a 101. légi szállítású hadosztály tüzérségének parancsnoka vette át. A köd és fogcsikorgató hideg mellett a leesett hó is megnehezítette a várost védők dolgát, a 101. légi szállítású hadosztály 506. ejtőernyős gyalogsági ezredének katonái a mínusz 10 fokos hidegben és néhol térdig érő hóban ásták be magukat, a Bastogne melletti Bois Jacques erdőben az alakulat 2. zászlóaljának Easy százada ásott "rókalyukakat". A váratlan német offenzíva miatt nem volt elég idő, hogy az amerikai csapatokat kellően felszereljék, akik nyári ruházatban, kevés élelemmel vették fel a harcot, ráadásul fogytán volt a lőszerük és orvosi készleteik. A németek korábban elfoglalták a hadosztály segélyhelyét Bastogne központjában, foglyul ejtve az összes ápolót és magukkal hurcolva az egészségügyi felszerelés nagy részét, így az egyre növekvő számú sebesültet sem tudták látni.

A 101. légi szállítású hadosztály parancsnokának, McAuliffe tábornoknak esze ágában sem volt feladni Bastogne-t, így amikor von Lüttwitz fehér zászlós követeket küldött az amerikaiakhoz azzal, hogy a német erők körbekerítették a várost és kilátástalan helyzetükben csak a megadás mentheti meg őket a teljes megsemmisüléstől, McAuliffe rövid tömör angol szlengű választ küldött a német parancsnoknak: "Nuts!" (Hülyék!). A németek nem tudták, mit jelent ez a szó, ezért megkérdezték az amerikaiakat, akik nyomatékosítva a nemleges választ elzavarták őket. Lüttwitz felbőszült McAuliffe válaszán és újult erővel kezdte támadni a várost.

Omar Bradley tábornokot csak december 19-én riasztotta meg eléggé a német offenzíva ahhoz, hogy a Saar-vidék elleni támadására készülő Patton tábornok 3. hadseregét (Third Army) előkészületeit leállítsa. Patton három hadosztállyal indult útnak Bastogne felé, a nehéz téli útviszonyok ellenére erőltetett tempóban 5 km-re megközelítve Bastogne-t elérte az arcvonalat, és megtámadta a német erőket, de egy német ellentámadás visszaverte. December 24-én végre felszállt a köd, kitisztult az idő és felszállhattak a szövetséges repülőgépek, amelyek egyrészt megkezdték a német állások bombázását, súlyos pusztítást végezve a német tankok között, másrészt a C-47-es szállítógépek utánpótlást dobhattak le lőszerrel, étellel, meleg takarókkal. Vitorlázórepülőn érkezett egy csapat önként jelentkező orvos és ápoló, akik gyorsan munkához láttak a kijelölt segélyhelyen, amelyet a város templomának pincéjében rendeztek be. Karácsony napját már bizakodóbban töltötték az amerikai katonák, szenteste német oldalról a "Csendes éj" hallatszott át, ahogy a katonák énekelni kezdték a dermesztő hidegben.

A németek páncélgránátos egységeikkel még egyszer megkísérelték elfoglalni a várost, de Patton katonái ezúttal kifogtak rajtuk és december 26-án a tábornoknak sikerült rést ütnie a Bastogne-t körülvevő német gyűrűn.

A nyugati fronton 1945. január 1-jén a németek légi bombázást indítottak belgiumi, hollandiai, és észak-franciaországi repülőterek ellen, a szövetségesek 465 repülőgépét semmisítették meg - miközben 300 repülőgépet és 250 képzett pilótát vesztettek el, amit már a Luftwaffe képtelen volt pótolni, a német légierő így gyakorlatilag megszűnt létezni. Hitler 1945. január 8-án elrendelte a német támadások leállítását, az ardenneki offenzíva ezzel véget ért.

1945 január 18-ig a 101. légi szállítású hadosztály folyamatos harcban volt a németekkel, visszaszorítva azokat, míg végül a kimerült és megviselt hadosztályt felváltották. A 101. légi szállítású hadosztály valamennyi tagja Distinguished Unit Citation kitüntetésben részesült a Bastogne ostromakor tanúsított helytállásáért. Az Egyesült Államokban pedig a sajtó jóvoltából már mindenki úgy ismerte őket, mint "Bastogne bástyájának viharvert védelmezőit", vagy "Bastogne hétpróbás bitangjait" (The Battered Bastard of Bastogne).

Bastogne-t később a katonák egymás között is csak úgy emlegették, mint a "leghidegebb hely a pokolban"...