Haguenau, Franciaország

Bastogne után tovább nyomulva előre a 101. Légi Szállítású Hadosztály 1945. január 20-án érkezett meg a Strasbourg-tól 20 kilométerre északra fekvő Haguenau városába, a francia-német határ mellé, közel a Rajnához. Itt az 506. Ejtőernyős Gyalogsági Ezred két hétig volt hadosztály-tartalékban, majd 1945. február 5-én az ezred felváltotta az amerikai 79. Gyalogsági Hadosztályt.

A francia kisváros Haguenau akkoriban nagyjából 20 000 lakossal bírt, maga a város a Rajna egyik mellékfolyója a Moder egyik kanyarulatában terül el A várost középen egy csatorna szelte át, levágva a kanyarulatot. Az Easy a Moder és a csatorna találkozásánál, a város keleti szélén álló romos épületekben vette fel pozícióját, az 506. ezred arcvonalának jobb szélén. A folyó túlpartján a németek állásai voltak, tele mesterlövészekkel, akik éjjel-nappal mindenre és mindenkire lőttek ami mozgott. Az Easy elsődleges feladata az arcvonal tartása mellett gyakori járőrtevékenység folytatása.

A század utánpótlást kapott Hank Jones hadnagy személyében. A hadnagy 1944 decemberének végén fejezte be az ejtőernyős-ugróiskolát Fort Benning-ben, bár a West Pointon végzett Jones-t már jóval korábban, 1944. június 6-án (a D-napon) tisztté avatták. Jones mindenáron részt akart venni abban a fogolyszerző akcióban, amelyre a század néhány tagját jelölték ki. Annak ellenére a századdal akart tartani, hogy semmilyen harci tapasztalata nem volt. Eleinte Speirs és Winters is elutasította Jones részvételi szándékát, végül engedtek neki azzal, hogy az egyik járőr parancsnokaként ugyan de az akcióban csak megfigyelőként lehet jelen.

A fogolyszerző akcióra Nixon százados mint az ezred felderítő tisztje február 12-én kérte meg WInterst. A "nyelvfogásra" kijelölt katonák két napig gyakorolták gumicsónakokon a folyón való átkelést. Earl McLung tizedest jelölték ki a csapat élére terepfelderítőként, a járőr gyülekezési helyéül pedig a D század egyik megfigyelőállását. A feladat szerint a járőr egyik fele a folyó túlpartján támad meg egy házat, amelyben német előőrs jelenléte gyanítható, míg a társaság másik fele Jones hadnagy vezetésével tör be a városba. A cél a fogolyszerzés mindenáron és feltétlenül élve, kihallgatható állapotban.

A folyón való visszavonuláshoz Speirs és Malarkey biztosította a fedezőtüzet. Amennyiben a járőr slamasztikába kerül, a járőrparancsnok a megbeszéltek szerint megfújja a nekik kiadott sípot, amely jelre megindítják a fedezőtüzet egy-egy 30-as és 50-es kaliberű géppuskával. Az akciót február 15-én éjszaka kezdték meg négy csónakkal, amelyekből az első három sikeresen átért a túlpartra, de a negyedik kétszer is felborult és a katonák visszatértek a D század épületébe.

A csapat egyik fele mintegy nyolc ember Mercier vezetésével megtámadta a házat kézigránátokkal. A robbanások repeszei eltalálták az egyik újonc Eugene Jackson fejét és arcát. A súlyosan sebesült ejtőernyőssel és három német - egyikük szintén sebesült - katonával Mercier és a többiek visszaindultak a folyóparton lévő csónakokhoz.

A járőr másik fele is sikerrel végrehajtotta a feladatát, miután időzített bombát helyeztek el az épületben és Jones hadnaggyal az élen már a parton várta Merciert és csoportját, akik közben megfújták a sípot. A sebesült németet hátrahagyták, mert úgy ítélték meg, az állapota menthetetlen és csak hátráltatná őket a visszatérésben. A fedezőtűz azonnal megindult és a járőr épségben átkelt a folyón, mialatt a németek is megindították ellentüzeiket a század állásaira.

Jackson annyira üvöltött a repeszek okozta sebesülése miatti fájdalomtól, hogy azért könyörgött a társainak, hogy öljék meg már végre. Hamar megérkezett Roe doki egy másik szanitéccel és hordággyal, a többiek közben már beadtak neki egy morfiuminjekciót. Rohanva cipelték a segélyhelyre Jacksont és mire odaértek vele, Jackson meghalt - alig húszévesen.

Az éjszaka hátralévő része mindkét oldalról szórványos egymásra tüzeléssel telt. A hátrahagyott sebesült német jajveszékelése áthallatszott a századhoz. Webster és Marsh kézigránátokat dobtak rá, hogy megszabadítsák a kínjaitól; az egyik felrobbant, a másik nem, a nyöszörgés pedig folytatódott. Hajnalban Cobb is rádobott egy gránátot, amely végül megölte a sebesült németet.

A következő napon éjszakára SInk ezredes újabb járőrt akart kiküldeni ugyanoda, a folyó túlpartjára. Az időjárás rosszabra fordult, napközben lehűlt a levegő és havazni kezdett, így az akció kockázatára tekintettel Winters nem teljesítette a parancsot. Szerzett egy üveg whisky-t és Sinknek adta, aki a megfigyelő állásban tartózkodott. A whisky hatott, Sink elaludt, a járőr pedig reggel jelentette, hogy átkeltek ugyan a túlpartra, de nem tudtak foglyot szerezni. Az ezredes elhitte a sztorit, a járőr pedig aznap éjjel nyugodtan kipihenhette magát, hiszen el sem indult a túlpartra...

Az akció után Jones hadnagyot főhadnaggyá léptették elő és felvitték az ezredtörzsbe. A háború után nem tért vissza az Egyesült Államokba; Berlinben dolgozott és egy autóbalesetét követő műtét után 1947-ben 23 éves korában meghalt.

A század február 20-án ismét tartalékba helyezték, Winterst pedig még aznap előléptették őrnaggyá. A 101. Légi Szállítású Hadosztályt február 23-án a 36. Gyalogsági Hadosztály váltotta fel, a 101-eseket visszavonták Saverne térségébe. Saverne-ben a hadosztály megkezdte a felkészülését a Mourmelonba visszaindulásra, ahova a század 1945. február 25-én kelt útra.

A "Band of Brothers - Az elit alakulat" c. filmsorozat a leírt eseményeket a 8. részben dolgozza fel:

Haguenau, 8. rész: "Az utolsó járőr (The Last Patrol)"