Bastogne - A leghidegebb hely a pokolban

Miután az Easy 1944. november 26-án hajnalban megérkezett a Mourmelon-le-Grand nevű kis francia község melletti amerikai katonai táborba, Camp Mourmelonba, a katonák legfontosabb dolga a forró zuhany vétele mellett mosodába vinni a ruháikat. Több mint 2 hónapi frontszolgálat után üdítően hatott a helyőrségi szolgálat, némi meneteléssel és alaki szemlével fűszerezve, amelyeket Norman Dike főhadnagy, a század új parancsnoka tartott. Dike vette át a Hollandiában, Driel-ben a saját katonájától lelőtt Heyliger hadnagy helyét. Az ejtőernyősök december 1-jén mindannyian eltávozást kaptak a közeli Reims-be.
Eisenhower főhadiszállása is Reims-ben székelt, így tele volt a város katonai rendőrökkel. Mivel a 82. Légi Szállítású Hadosztály ejtőernyősei is a közelben állomásoztak és ők is városba kaptak kimenőt, rendszeresen összeverekedtek a 101. Légi Szállítású Hadosztály ejtőernyőseivel, ezért viszonylag hamar, már december 4-én meg is vonták mindenkitől a kimenőt. Úgy tűnt, az időjárás miatt már csak tavasszal várható újabb hadjárat, amely vélekedést erősítette, hogy Maxwell Taylor tábornok, a 101. Légi Szállítású Hadosztály parancsnoka is hazarepült az Egyesült Államokba egy propagandakörúttal egybekötött konferenciára. December 10-én Taylor helyettese, Gerald Higgins dandártábornok is elutazott, ő Angliában tartott egy előadás-sorozatot a Market Garden hadműveletről.

Fotó: US Army
A 101. Légi Szállítású Hadosztály irányítását ideiglenesen Anthony McAuliffe dandártábornok, a hadosztály tüzérségének parancsnoka vette át. A századhoz újabb újoncok érkeztek és a kórházakból is visszatértek a veteránok, pédául "Buck" Compton hadnagy is, aki Hollandiában kapott farlövést; egyetlen lövedék négy helyen ment át rajta. A veteránok nem vették komolyan a harcászati gyakorlatokat, így az újoncok századba integrálása, az Easy szintjére felhozatala csapatban és egyénileg eléggé nehezen ment Dike-nak és tisztjeinek.
December második hetének végére az Easy feltöltöttsége még mindig csak 65%-os volt, míg a tisztjeinek létszáma az előírt 112,5%-án állt. Az ejtőernyősök már a Karácsonyra készültek, sokuk gondolatban már otthon volt, a háború borzalmai lassan kezdtek tompulni emlékeikben,. Pihentek, levelet írtak a szeretteiknek, akiktől választ vagy csomagot vártak, egy kis hazait és nagy izgalommal egy focimeccsről beszéltek, ami majd a pilótákkal lesz hamarosan.
Amíg a 101. Légi Szállítású Hadosztály katonái Franciaországban pihenték ki a Market Garden okozta fáradalmakat, addig 1944 októberében a németek már lázasan munkálkodtak Hitler legújabb ötlenének kidolgozásán, amely szerint egy váratlan, az Ardennek erdőségén keresztül indított nagy szabású hadművelettel megtámadja a szövetséges erőket, és kettévágva vonalaikat Belgiumon át egészen Antwerpenig nyomulva a német hadsereg megszerzi a stratégiailag fontos kikötőt, ezáltal biztosítva az utánpótlást ahhoz, hogy a Harmadik Birodalom újra megvesse a lábát Nyugat-Európában. A műveletre a legnagyobb titokban készültek, a B hadseregcsoportot Walter Model tábornagy vezetése alatt teljesen felszerelték és feltöltötték.
A németek a legteljesebb titokban készültek a támadásra: a lőszert katonák és lovas kocsik szállították, hogy csökkentsék a motorzajt, és szalmával bevont fatuskókat tettek a harckocsik lánctalpai alá. Mindezt teljes rádiócsendben tették összesen kb. 200 000 Wehrmacht-katonával, 19 hadosztállyal (közte 5 páncéloshadosztály), 500 harckocsival, számtalan harcjárművel zajlottak az előkészületek. Az offenzívát leginkább az időjárási előrejelzésekre alapozták, miszerint legalább 1 hétig sűrű köd várható a térségben, megakadályozva a szövetségeseket abban, hogy légi támogatást adjanak a földi csapatoknak és légi úton utánpótlást tudjanak biztosítani számukra.

A szövetségesek legfőbb vezérkara két héttel korábban, december elején Maastrichtban tartott haditanácsot, a hangulat kifejezetten vidám volt és bizakodásra okot adó volt. Montgomery azt tervezte, hogy mivel a szárazföldön minden a legnagyobb rendben levőnek látszott, a karácsonyi ünnepekre hazautazik és ezt Eisenhowernek is megemlítette. Montgomery december 16-án kijelentette a katonáinak: "Az ellenség jelenleg minden fronton védekező hadviselést folytat, és olyan a helyzete, hogy nem is indíthat nagyszabású támadó hadműveleteket." A németek még aznap reggel egy olyan offenzívát indítottak el, amely a teljes szövetséges frontvonal szétverésével fenyegetett.
A Wehrmacht 1944. december 16-án reggel 05.30 órakor indította meg a támadást egy kb. 90 km széles frontszakaszon, amikor egyszerre 2000 ágyúval iszonyatos tüzet nyitottak az amerikai állásokra. A támadás megkezdése idején Omar Bradley amerikai tábornok 12. hadseregcsoportja (Twelfth United States Army Group) 26 hadosztállyal egy 200 km-es arcvonalon állt: az Ardennektől délre a Saar-vidékkel szemben egy 70 km-es szakaszon 10 hadosztálya, míg az Ardennektől északra Monschau és Geilenkirchen közötti 45 km-es szakaszon 16 hadosztálya volt. Ennek a két arcvonalnak a csomópontján indított támadást Model.

Fotó: IWM
A szövetségesek eleinte egy kisebb német ellentámadásnak vélték az akciót, ezért nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget az ágyúzásnak. A németeknek különösen Bastogne elfoglalása volt fontos, ahol 7 stratégiailag fontos közlekedési út vezetett keresztül. Az amerikai csapatok rendezetlen visszavonulásba kezdtek, és bár néhány kisebb csoport mindent megtett, hogy feltartóztassa az ellenséget, számottevő ellenállást nem fejtettek ki a németekkel szemben. A helyzetet Eisenhower ismerte fel és hadsereg-parancsnokai előtt kijelentette, hogy az ardenneki offenzíva irányítását átadja Montgomerynek, emellett teljes hírzárlatot rendelt el. Eisenhower döntése a jelen lévő parancsnokokat megdöbbentette és nagy felháborodást keltett köreikben. Eisenhower nem rendelkezett megfelelő tartalékokkal, ezért az éppen feltöltés alatt álló légi szállítású hadosztályait küldte a német alakulatok ellen.
Winters százados és Nixon százados rádión kapta meg az ezredtől az azonnali hatályú eltávozás megvonási parancsot a németek ardenneki áttörése miatt. A 101. (és a 82.) Légi Szállítású Hadosztály menetparancsa december 17-én este 20.30 órakor érkezett meg Eisenhower főhadiszállásáról; a parancs szerint mintkét hadosztálynak Bastogne irányába kell indulnia. A katonák teljes harckészültségben vártak a másnap reggeli indulásra. A Mourmelon-i helyőrségnek nem volt lőszerraktára (sem), így az ejtőernyősöknek csak annyi lőszerük volt, amennyit Hollandiából magukkal hoztak, ráadásul az is illegálisan. Az Easy még emberállománnyal sem volt feltöltve rendesen, nem hogy ellátmánnyal. Hiányt szenvedtek lőszerből, géppuskából, meleg téli ruházatból és a K-fejadagokból. A konkrét úticélt még McAuliffe tábornok sem ismerte, ebből fakadóan Sink ezredes, Winters százados és Dike főhadnagy sem. December 18-án este 20.00 órára a 101. hadosztály mind a 11 000 katonája teherautón elhagyta a Mourmelon-i tábort. A 82. hadosztály ejtőernyőseit St. Vith környékére, a 101-eseket Bastogne-ba irányították.

A váratlan német támadás miatt Eisenhower hátrahelyezte harcálláspontját Versaillesbe. Montgomery - miután átvette a főparancsnokságot - azonnal bevetette az eddig tartalékban lévő XVIII. légi szállítású hadtestet, amelynek parancsnoka, az agresszív Matthew Ridgway dandártábornok nem ismert lehetetlent. A XVIII. légi szállítású hadtesthez a 8. gyalogsági hadosztály, az 5. és 7. páncélos hadosztály, és a 82. légi szállítású hadosztály tartozott. Az Easy-t szállító teherautók néhány kilométerrel Bastogne előtt álltak meg, ahonnan az út két szélén gyalogos menetoszlopban indultak a város felé. Középen szemben a megvert amerikai csapatok katonái jöttek visszafelé, akiktől az Easy elvette a lőszert és minden felszerelést, amire még szükségük lehetett. A városon keresztülhaladva a század északkeleti irányba fordult Foy felé. A 10. Páncélos Hadosztály B harccsoportjának egyik hadtáptisztje telerakta a dzsipjét és egy teherautót lőszerrel, kézigránátokkal és az Easy elé vitte.

Az 501. Ejtőernyős Gyalogsági Ezred az Easy előtt előtt járt Noville környékén. Jelentős veszteségeik árán állták a német rohamokat és fel tudták tartóztatni az ellenséget addig, amíg a 101-es hadosztály megszervezte és kiépítette védelmi vonalait a város körül. A németek korábban elfoglalták a hadosztály segélyhelyét Bastogne központjában, foglyul ejtve az összes ápolót és magukkal hurcolva az egészségügyi felszerelés nagy részét, így az egyre növekvő számú sebesültet sem tudták látni. Sink ezredes parancsára az Easy nyílt mezőkkel és erdőkkel borított térségbe került a Bastogne-Foy-Noville út mellett, ahol "rókalyukakba" ásták be magukat.
A szövetségesek minden mozdítható ellátmányt és felszerelést a frontvonalba szállítottak; a logisztika méreteit tekintve csak a december 17-i napon 60 000 katonát szállítottak az Ardennekbe 11 000 tehergépkocsin és nyerges vontatón. A német offenzíva megállításában azonban nem csak a 82. és a 101. hadosztályok vettek részt. Eisenhower a német betörés első hetében 50 000 járművet és 250 000 embert juttatott a helyszínre, lőszerrel, benzinnel, egészségügyi felszereléssel és egyéb szükséges hadianyaggal.

Ami az Easy-t illeti, a század december 19-én Foy-tól délre, a Bastogne-t védő körkörös védelmi rendszer részeként vette fel pozícióját. A védelmi gyűrűn belül a 10. Páncélos Hadosztály B harccsoportja, a 101. Légi Szállítású Hadosztály és a 463. tábori tüzérosztály védekezett, szemben a németek által felvonultatott 15 (köztük 4 páncélos) hadosztállyal és hatalmas tüzérségi támogatással. A 2. zászlóaljnál az Easy század bal szárnya a Bastogne-Noville országút mellett volt, míg az út másik oldalán már a 3. zászlóalj állásai kezdődtek. A 2. zászlóalj jobb szárnyán a Dog század helyezkedett el, amely Halt vasútállomásáig nyúlt és mivel nem ért össze az 501. ezred állásaival, az amerikai egységek között nagy hézag keletkezett.
A köd és fogcsikorgató hideg mellett a leesett hó is megnehezítette a várost védők dolgát, a hadosztály 506. Ejtőernyős Gyalogsági Ezredének katonái a mínusz 10-15 fokos hidegben és néhol térdig érő hóban ásták be magukat, a Hollandiából magukon tartott nyári ruházatban. Fogytán volt a lőszerük és az élelmiszerük, a sebesült katonákat az egészségügyisek nem tudták mivel ellátni, a morfiumhoz is csak ritkán tudtak hozzájutni és abból is csak kevés akadt. Az Easy a Foy első házáig nyúló füves, erdős frontszakaszon ásta be magát, az erdőben 20-30 cm törzsátmérőjü magas fenyves között. Winters a zászlóalj harcálláspontját a század mögé az erdő déli részére állította fel. A század állásait a német gyalogság sosem támadta meg, de aknavetővel, ágyúval, tarackkal annál inkább megszórták őket.

Fotó: Getty Images
A német erőknek sikerült bekeríteniük Bastogne-t és december 22-én követeket küldtek az amerikaiaikhoz azzal, hogy a teljes meggsemmisülésüket megelőzendő adják fel nekik a várost. A hadosztály parancsnokának, McAuliffe tábornoknak esze ágában sem volt feladni Bastogne-t, így amikor von Lüttwitz fehér zászlós követei megérkeztek azzal, hogy a német erők körbekerítették a várost és kilátástalan helyzetükben csak a megadás mentheti meg őket a teljes megsemmisüléstől, McAuliffe rövid tömör angol szlengű választ küldött a német parancsnoknak: "Nuts!" (a szó jelentése az amerikai szlengből magyarra fordítva nem tűr nyomdafestéket, minden esetre nem egészen azt jelenti hogy "Túrót!"...). A németek nem tudták, mit jelent ez a szó, ezért megkérdezték az amerikaiakat, akik nyomatékosítva a nemleges választ elzavarták őket. Lüttwitz felbőszült McAuliffe válaszán és újult erővel kezdte támadni a várost.

Fotó: US Army
Az Easy már majdnem minden lőszeréből kifogyott, amikor december 23-án kitisztult az ég és elállt a havazás. Másnap felszállhattak a szövetséges repülőgépek, amelyek egyrészt megkezdték a német állások bombázását, súlyos pusztítást végezve a német tankok között, másrészt a C-47-es szállítógépek utánpótlást dobhattak le lőszerrel, étellel, meleg takarókkal. Vitorlázórepülőn érkezett egy csapat önként jelentkező orvos és ápoló, akik gyorsan munkához láttak a kijelölt segélyhelyen, amelyet a város templomának pincéjében rendeztek be. Mindezek jelentősen javítottak az amerikai katonák harci morálján, főleg, hogy felolvasták nekik McAuliff tábornok egyszavas válaszát, válaszul a német parancsnok megadásra felszólító levelére.
Karácsony napját már bizakodóbban töltötték az amerikai katonák, szenteste német oldalról a "Csendes éj" hallatszott át, ahogy a katonák énekelni kezdték a dermesztő hidegben. Időközben Patton tábornok a 3. hadseregével (Third Army) három hadosztállyal indult útnak Bastogne felé, a nehéz téli útviszonyok ellenére erőltetett tempóban. Patton 5 km-re megközelítve Bastogne-t elérte az arcvonalat és megtámadta a német erőket, de egy német ellentámadás azt még visszaverte. A németek páncélgránátos egységeikkel még egyszer megkísérelték elfoglalni a várost, de Patton katonái ezúttal kifogtak rajtuk és december 26-án a tábornok élegységének, a Creighton Abrams alezredes irányítása alatt álló 37. harckocsizászlóaljnak sikerült rést ütnie a Bastogne-t körülvevő német gyűrűn, és így a 101. Légi Szállítású Hadosztályt is "felmentenie". (A felmentést a hadosztály egyetlen tagja sem ismerte el soha, mint mondták, őket nem kellett felmenteni!)

A 101. Légi Szállítású Hadosztály német bekerítettsége megszűnt, az Easy-t hamarosan ellátták megfelelő mennyiségű lőszerrel, élelmiszerrel, gyógyszerekkel és Taylor tábornok is visszatért az Egyesült Államokból. Az ejtőernyősök megtudták, hogy odahaza Amerikában nemzeti hős lett belőlük, köszönhetően a sajtó és a rádió érdeklődésének. A 101. légi szállítású hadosztály valamennyi tagja Distinguished Unit Citation kitüntetésben részesült a Bastogne ostromakor tanúsított helytállásáért. Az Egyesült Államokban pedig a sajtó jóvoltából már mindenki úgy ismerte őket, mint "Bastogne bástyájának viharvert védelmezőit", vagy "Bastogne hétpróbás bitangjait" (The Battered Bastard of Bastogne).

Fotó: US Army
1944. december 31-én pontban éjfélkor az amerikaiak tüzijátékkal üdvözölték az új évet: a Bastogne-ban álló összes löveg és aknavető egyszerre küldte el jókívánságát az ellenségre. Január elsején az Easy parancsot kapott a Bois Jacques erdő megtisztítására, amely 12 napig volt a század "otthona". A németek pergőtűzzel támadták a század állásait, ezekben a támadásokban veszítette el a lábát "Wild Bill" Guarnere őrmester és Joe Toye őrmester. Thomas Peacock hadnagy jutalmul hazamehetett az Államokba eltávozásra, Dike főhadnagy pedig sosem volt ott, amikor a századnak szüksége lett volna rá.
A németek tüzérségi támadásaiban elesett Warren "Skip" Muck őrmester és Alex Penkala közlegény, Compton hadnagyot harctéri kimerültség okozta sokk miatt kellett kivonni Bois Jacques erdejéből. A századot január 5-én visszavonták Foy-tól délre, az ezred tartalékába és újoncokat is rendeltek az egységbe. Január 9-re elrendelték Foy bevételét, az akció megindítását aznap reggel 09.00 órára jelölték ki úgy, hogy előzőleg Foy részletes felderítésére nem került sor. A rohamot Dike főhadnagy vezette, aki a támadás alatt már nem tudta, pontosan hol is van az 1. szakasza. A főhadnagy szakszerűtlen parancsai és a pánikroham, amely rá tört és amely miatt Dike teljesen szétesett azt eredményezte, hogy az ejtőernyősök a németek tüzétől úgy hullottak mint a legyek. Winters százados felismerte, óriási a baj ezért utasította a Dog század egyik szakaszparancsnokát Ronald Speirs főhadnagyot, hogy azonnal rohanjon a helyszínre, váltsa le Dike-ot és vegye át a parancsnokságot, majd folytatva a rohamot vezesse az Easy-t és vegye be Foy-t.
Speirs teljesítette a parancsot és a század bevette Foy-t, az Easy elözönlötte a falu utcáit. Még aznap este Winters javaslatára Sink ezredes Speirs főhadnagyot nevezte ki az Easy századparancsnokának. A század a következő napokban bevette Noville-t és Rachamps községet, utóbbi település zárdájában rendezte parancsnokságát Speirs. Ebben a zárdában tudta meg Carwod Lipton főtörzsőrmester Speirs-től, hogy főtörzsőrmesterből hadnaggyá léptetik elő Winters javaslatára, amelyet Sink ezredes jóváhagyott.

Hitler január közepén elrendelte a német támadások leállítását, az ardenneki offenzíva ezzel véget ért. 1945 január 18-ig a 101. légi szállítású hadosztály folyamatos harcban volt a németekkel, visszaszorítva azokat, míg végül a kimerült és megviselt hadosztályt felváltották.
A németek tehermentesítő hadműveletbe kezdtek Elzászban "Nordwind" (Északi Szél) fedőnév alatt, ezért Eisenhower erősítésül Elzászba, Bastogne-tól 250 kilométerre délkeletre vezényelte a 101. Légi Szállítású Hadosztályt. A hadosztály január 20-án megérkezett a helyszínre, az 506. Ejtőernyős Gyalogsági Ezred hadosztály-tartalékba került. Az Easy század két hetet töltött el tartalékban, mielőtt 1945. február 5-én újra az arcvonalba kerülve az 506. ezred felváltotta az amerikai 79. Gyalogsági Hadosztályt Haguenau városában.
A Bastogne-ért folytatott küzdelemben az Easy század alábbi tagjai vesztették életüket:
John T. Julian
Warren H. Muck
Alex M. Penkala
Carl C. Sawosko
John E. Shindell
Harold D. Webb
Kenneth J. Webb
Harold G. Hayes
Donald B. Hoobler
Francis J. Mellett
A.P. Herron
Patrick H. Neill
Richard J. Hughes
Eugene E. Jackson

Bois Jacques melletti úton emlékművet állítottak - Fotó: tracesofwar.com
A "Band of Brothers - Az elit alakulat" c. filmsorozat a leírt eseményeket az 5-6-7. részekben dolgozza fel:
Mourmelon, 5. rész: "Keresztutak (Crossroads)"
Bastogne, 6. rész: "Bastogne (Bastogne)"
Foy, 7. rész: "Az áttörés (The Breaking Point)"
Forrás:
- The 101st Airborne World War II ( https://www.ww2-airborne.us/units/506/506.html )
- Stephen E. Ambrose: Band of Brothers: E Company, 506th Regiment, 101st Airborne from Normandy to Hitler's Eagle's Nest ( Simon & Schuster; Media Tie-In edition September 6, 2001; ISBN-10: 9780743224543/ISBN-13: 978-0743224543 )
- The U.S. National Archives ( https://www.archives.gov/ )
- Leo Barron-Don Cygan: No Silent Night: The Christmas Battle For Bastogne ( Dutton Caliber, Reprint edition November 5, 2013; ISBN-10: 0451414853/ISBN-13: 978-0451414854 )
- Wikipedia: 101st Airborne Division ( https://en.wikipedia.org/wiki/101st_Airborne_Division )
- Wikipedia: 506th Infantry Regiment (United States) ( https://en.wikipedia.org/wiki/506th_Infantry_Regiment_(United_States) )
Adatvédelmi tájékoztató | Süti kezelési tájékoztató | Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közlemény | Partnereink | Hirdetés
© Copyright 2020-2025 | 101st Airborne 506th PIR Band of Brothers WWII Military Reenactment Group