Regeneráció, érkeznek az újoncok

A HMS Samaria fedélzetén az 5000 fős 506-os ezreddel - és az Easy századdal - 1943. szeptember 15-én érkezett meg az angliai Liverpool kikötőjébe, ahonnan másnap indultak állomáshelyükre a Londontól 130 km-re nyugatra található wiltshire-i Aldbourne-be. A legénység elhelyezését követően szinte azonnal megkezdődtek a kiképzések, terepgyakorlati foglalkozások. Winters főhadnagy egy családnál került elhelyezésre; sok tisztnek csak magánházak jutottak a benne lakó családokkal együtt, és nem minden család öröme volt felhőtlen a hozzájuk betoppanó idegenek befogadása miatt.
A századnak a következő kilenc hónapban Aldbourne lett az új otthona. Innen szállították őket teherautón az Upottery repülőtérre, ahonnan a D-nap előestéjén 1944. június 5-én este 22.00 órakor a levegőbe emelkedett velük a C-47-es Dakota csapatszállító repülőgép, hogy a világtörténelem legnagyobb hadműveletét sikerre vigyék. Aldbourne, ez a Hunerford és Swindon közötti kis település lett az az "otthon", ahová a partraszállás után a katonák pihenésre, regenerálódásra visszatértek, és közben újoncokkal feltöltsék a század létszámát az elszenvedett veszteségeik miatt.

Az Easy ejtőernyősei az Aldbourne környéki amerikai támaszpontokon zárt, tisztán katonai, önellátó településeken éltek. Megérkezésük után az intenzív kiképzés azonnal megkezdődött, a század a hét minden egyes napját terepen töltötte, naponta 8-10 órát, 24-40 kilométeres menetgyakorlatokkal, éjszakai harcászattal. Naponta 1 órán át gyakorolták a közelharcot és haladó utcaiharc tanfolyamon is részt vettek. Tanultak elsősegélyt, vegyvédelmet, térképolvasást - ez utóbbi Sobelen nem segített sokat -, emellett megtanították nekik az összes német fegyver kezelését és jellegzetességét. Hetente vettek részt 2-3 napos harcászati gyakorlatokon, ahol megtanulták kihasználni a terep és a természet adta lehetőségeket, a túlélés fortélyait oly módon, hogy közben fizikai és szellem teljesítőképességük nem romlik.
Gyakran és rendszeresen hajtottak végre teljes felszereléssel ejtőernyős ugrásokat, a terepen váratlanul felbukkanó célalakokra éles lőszerekkel lőttek. Némely lövedék éppen Sobel füle mellett fütyült el, persze ez csakis véletlen lehetett - tény, a Sobel iránti utálat egyre erősödött és sokaknak viszketett az ujja a ravaszon...
Egy alkalommal, amikor éjszakai terepgyakorlaton vett részt a század, a környéken lévő sok szögesdrót kerítés nagyban lassította az előrehaladást. Sobel útját is egy szögesdrót állta el, amelynek szerinte nem kellene ott lennie. Legalábbis erre következtetett a térképet tanulmányozva. George Luz rádiós közlegény kiváló hangutánzó volt, így Olivert Horton őrnagy hangján ordított a sötétben Sobelnek, hogy azonnal vágja át a kerítést és haladjon tovább! A kapott parancsot nyugtázva Sobel átvágatta. Másnap a helyi gazdák, akiknek az átvágott kerítés miatt szétszéledtek a marháik Strayer alezredes elé vonultak panaszra, aki kérdőre vonta Sobelt. Sobel válaszából az derült ki, hogy magától Horton őrnagytól kapott rá parancsot. Strayer pedig tájékoztatta Sobelt ennek lehetetlenségéről, mivel az eset történtekor Horton épp szabadságon volt Londonban...
Sobel főhadnagy érezte, alaposan rászedték ezért még inkább belekötött a katonákba amikor csak tudott. Egy másik alkalommal WInters főhadnagyot pécézte ki magának, mondván, nem hajtotta a végre a neki adott parancsát - amelyet Wintersnek senki sem kézbesített, így nem is tudott róla. Felajánlotta neki, hogy "büntetésként" vagy a hadbírósági tárgyalást választja, vagy az eltávozá megvonását. Winters a hadbíróságot választotta, az ügy Strayer alezredesnél kötött ki, aki a tárgyalásig hadtápszolgálatra küldte. A tiszthelyettesek fellázadtak és mindannyian írtak egy névtelen levelet Sink ezredesnek, hogy tovább nem hajlandóak Sobel alatt tiszthelyettesként szolgálni. A levél és Winters kérelme eljutott Sinkhez, aki csak azért nem állította falhoz zendülésért a tiszthelyetteseket, mert a D-nap előtt minden emberre szükség volt. Végül SInk leváltotta Sobelt az Easy éléről és áthelyezte Chilton Foliat-ba kiképzőnek. Az Easy új parancsnoka Thomas Meehan főhadnagy lett és Winters is visszakerült a századhoz mint az 1. szakasz parancsnoka, a katonák legnagyobb megelégedésére.

Az amerikai katonák hétvégente eltávozáskor bejárták a környéket és Angliát, pihentek és szórakoztak, az ejtőernyősöknek volt is miből; ők a havi zsoldjuk felett még plusz 50 dollár pótlékot is kaptak havonta. Ittak, verekedtek és hajkurászták a nőket, gyakran túlzásba is vitték a kikapcsolódást. Közben az Easy-hez új tisztek érkeztek, köztük Lynn "Buck" Compton hadnaggyal, akit nagyon megkedveltek a század tagjai.

1944. februárjában már a nagyobb kötelékek gyakorlatozása került sorra, ami azt jelentette, hogy a 101. Légi Szállítású Hadosztály és több mint hét hadosztálynyi inváziós haderő együtt gyakorlatozott a normandiai partraszállásra. Az 506. Ejtőernyős Gyalogsági Ezred 2. és 3. zászlóalja 1944. március 23-án az ezred addigi legnagyobb ejtőernyős ugrását hajtotta végre együttesen, amelyet többek között a brit miniszterelnök Winston Churchill, az egyesített szövetséges erők legfőbb parancsnoka Dwight D. Eisenhower, az 1. amerikai hadsereg parancsnoka Omar Bradley tábornok és a 101. Légi Szállítású Hadosztály parancsnoka Maxwell Taylor tábornok is megtekintett. A látottak lenyűgözték a parancsnokokat, még Churchillre is jó benyomást tettek a katonák.
Az egész VII. hadtest és így a 101-es hadosztály is részt vett azon a balul sikerült, "Tigris" fedőnevű hadgyakorlaton, amelyet 1944. áprilisában tartottak Délnyugat-Angliában Slapton Sandsben, Devonshire grófságban. A hadgyakorlat a D-napi partraszállás főbróbája lett volna, ám a közeli öbölben tartózkodó hajók közötti rádiókommunikációs gondok és hibák oda vezettek, hogy a hajók éles lövedékekkel szórták meg a partot (ők tisztították meg a partraszállók előtt a partszakaszt), míg a partraszállókra a partot védők (akik a németek szerepét játszották) zúdítottak tüzet. Azon a napon sok száz katona halt meg saját bajtársaik tüzétől, a parancsnokság hírzárlatot rendelt el és az esetet titkosították. Az Easy század április 26-án érkezett a helyszínre és inkább csak megfigyelő biztosítóként vett részt a gyakorlaton; közvetlenül nézhette végig az egész félresiklott műveletet. Végül a századot 28-án reggel szállították vissza Aldbourne-be, ahol folytatódtak a gyakorlatozások.

A 101. Légi Szállítású Hadosztály a partraszállás főpróbáját 1944. május 9-12. között tartotta meg "Sas Hadművelet" fedőnév alatt. Ekkor használták ugyanazt a repülőteret, amelyet a D-nap előestéjén is: Uppottery-t. Az Easy május 10-11-én megkapta a részletes eligazítást arról, hogy pontosan mi lesz a feladatuk és a célpontjaik a D-napon. Az Easy egyik tisztje Ronald Speirs hadnagy 1944. május 20-án feleségül vett egy helyi lányt Margaret Griffiths-t, a mennyegzőre a század néhány tisztjét is meghívta.
A század május 31-én hagyta el Aldbourne-t és indult el Uppottery-be, ahonnan a nagy napig már el sem mozdult. Uppottery-ben a repülőtér szélén lévő nyílt mezőn volt az Easy készenléti körlete, ahol a katonák kétszemélyes sátrakban éltek néhány napig. Június 2-án a század tiszti karának tartottak eligazítást, akik másnap ugyanazt megtartották a szakaszparancsnokoknak. Június 4-én a század felvételezte a lőszeradagot, túlélő-menekülő készletet és fejenként 10 dollár értékű francia frankot. Indulás előtt Eisenhower tábornok is meglátogatta a 101. Légi Szállítású Hadosztályt, akik hangosan kiabálva éltették a "jó öreg IKE"-t. A század este 22.00 órakor kezdte meg a beszállást a C-47-es szállítógépekbe, az ejtőernyősökkel az első gépek 23.10 órakor emelkedtek a levegőbe Normandia felé.

Fotó: Lynn "Buck" Compton családi albumából
A D-napi bevetés és néhány nappal később és Carentan bevétele után, 1944. július második hetében az Easy visszatért Aldbourne-be. Itt a katonák két öltözet új egyenruhát kaptak, visszamenőleg a zsoldjukat és 1 hét szabadságra mehettek. A Thomas Meehan főhadnagyot, az Easy második parancsnokát szállító gépet Normandia felett találat érte és lezuhant, a főhadnagy pedig nem került elő. Mint rangidős tiszt Winters lépett a helyébe. Mind a tiszteknél mind a tiszthelyetteseknél előléptetésekre került sor. Harry Welsh hadnagyból főhadnagy lett és a századnál egyben Winters helyettese, az 1. szakasz vezetését az utánpótlásként érkezett Thomas Peacock hadnagy vette át. A századhoz érkezett újoncok éppen csak átestek az ejtőernyős-ugrókiképzésen, a többség még nem hallott valódi gépfegyver hangot.
A nyár viszonylagos kényelemben telt a század tagjainak, a gyakorlatozások persze nem maradtak el. 1944. augusztus végére a 101-es hadosztály már a XVIII. Légi Szállítású Hadteshez tartozott, az 1. Szövetséges Légi Szállítású Hadsereg alárendeltségébe. A hadosztály megkapta a következő bevetési parancsot, az akció neve "Market Garden Hadművelet", a cél Hollandia. Az Easy elhagyta Aldbourne-t és 1944. szeptember 17-én 20 000 ejtőernyőssel együtt földet ért Eindhoven mellett. Angliába a háború végéig már nem tértek vissza.
A "Band of Brothers - Az elit alakulat" c. filmsorozat a leírt eseményeket az 1. és 3. részekben dolgozza fel:
Camp Toccoa, 1. rész: "Currahee (Currahee)
Aldbourne, 3. rész: "Carentan (Carentan)"
Forrás:
- Stephen E. Ambrose: Band of Brothers: E Company, 506th Regiment, 101st Airborne from Normandy to Hitler's Eagle's Nest ( Simon & Schuster; Media Tie-In edition September 6, 2001; ISBN-10: 9780743224543/ISBN-13: 978-0743224543 )
- The U.S. National Archives ( https://www.archives.gov/ )
Adatvédelmi tájékoztató | Süti kezelési tájékoztató | Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közlemény | Partnereink | Hirdetés
© Copyright 2020-2025 | 101st Airborne 506th PIR Band of Brothers WWII Military Reenactment Group