A normandiai partraszállás

"Az expedíciós hadsereg katonáinak, tengerészeinek és pilótáinak: Hamarosan elindulnak a nagy keresztes hadjáratra, amelyre hónapok óta készülünk. Önökön a világ szeme!
Sok szerencsét kívánok, és Isten áldását kérem erre a nagyszerű és nemes vállalkozásra!"
Dwight D. Eisenhower, a szövetséges erők főparancsnoka

Az ejtőernyősök a partraszállás előtt pár nappal tudták meg a bevetésük időpontját és helyszínét. Uppottery repülőterén készenlétben várakoztak, amikor1944. június 3-án a hadosztály parancsnokai légifotók, részletes térképek, terepasztalok előtt tájékoztatták a katonákat arról, hogy hol lesznek a célpontjaik a D-napon. Az indulási parancsot június 5-én kapták meg. Mielőtt beszálltak a gépekbe, arcukat cipőpasztával (vagy festékkel, korommal) mázolták be, hogy álcázzák magukat. Sokan indián módra nyírták le a hajukat és indián harci díszeket festettek az arcukra. Később hagyomány lett az ejtőernyősök között az indián "mohawk" frizura.

Rengeteg felszerelést vittek magukkal, a katonák az őket szállító Dakota C-47 gépekbe csak egymást segítve tudtak beszállni, annyira túl voltak terhelve. Az ejtőernyő, az alapfelszereléseik és a saját személyes tárgyaik mellett az aknavetők, géppuskák, robbanószerek, nagy mennyiségű lőszer is a felszerelésük részét képezte, így egy katona összsúlya dupla annyi volt, mint normál esetben a saját testsúlya. Az ejtőernyősöknél a zsebkéstől a bajonettig több féle kés is volt, hogy csendben végezhessenek az ellenséggel.

A 101. légi szállítású hadosztály ejtőernyősei brit idő szerint éjjel 00.48 és 01.40 óra között ugrottak június 6-án. Az első, Normandiában földet ért katona Frank L. Lillymann, a 101. légi szállítású hadosztály századosa volt, a százados órája szerint éjfél után 00.15 órakor. A hadosztálynak a Utah partszakaszon három ugrási zónát jelöltek ki: az A (Able), C (Charlie) és D (Dog) zónákat. A 101-esek 13 400 katonájának nem ment simán a földet érés, a német légvédelem erős tűz alá vette a repülőgépeket, amelyek kitérő manővereket tettek, a kötelékeik felbomlottak. Gyakran a pilóták meg sem várták, hogy a ledobási övezet felé érjenek, bekapcsolták az ugrást jelző zöld fényt, így az ejtőernyősök ugrás után szétszóródva értek földet.

Az A zónában (a legészakabbra a többitől) az első hullámban érkezett 502. ejtőernyős gyalogsági ezred 2. zászlóaljának katonái a navigációs hibák miatt annyira szétszóródva értek földet, hogy gyakorlatilag egyedül a parancsnok Steve A. Chappuis ezredes érkezett a jó helyre. A németek golyózáporában sok gép lezuhant, mint pl. Thomas Meehan III hadnagyé, az 506-os ezred 2. zászlóaljához tartozó Easy század parancsnoka volt. A hadnagynak és embereinek nem volt idejük kiugrani a gépből, amelyik velük együtt csapódott a földbe, esélyük sem volt a túlélésre.

Az 1. és a 3. zászlóalj zászlóalj parancsnokai, Patrick J. Cassidy ezredes és Robert G. Cole alezredes kis csoportokat irányítva a D-napi összes feladatukat elvégezték. Cassidy csoportja 6.30 óráig elfoglalta Saint Martin-de-Varreville-t, és védelmi vonalat állított fel Foucarville-től Beuzeville-ig. Cole csoportja éjszaka Sainte-Mère-Église közeléből Varreville-i német üteghez, majd 7.30 órára elfoglalta és biztosította a kijáratot a partra. Reggelig tartották a pozíciójukat, amíg a Utah partszakaszra meg nem érkeztek a csapatok. A hadosztály ejtőernyős tüzérsége sem járt jól, a földet érésük volt a művelet egyik legrosszabb része, mivel az egyetlen 75mm-es Howitzer kivételével minden felszerelésüket elveszítették.

A második hullámban érkezett 506. ejtőernyős gyalogezrednek a Sainte Marie-du-Mont-tól 1,6 km-re nyugatra kijelölt C zónába kellett volna érkeznie, de a felhőzet és az erős német légelhárító tűz miatt 16km-re elsodródtak. Az 506. ezredet szállító 81 C-47 repülőgép közül három az ugrás előtt vagy alatt veszett oda. Az egyik gép, amelynek pilótája Marvin F. Muir hadnagy volt és a 439. csapatszállító csoportot vitte találatot kapott és kigyulladt. Muir hadnagy egyenesben tudta tartani a gépet amíg a katonák kiugrottak, majd a gép lezuhant és Muir meghalt. Tettéért Muir megkapta a Distinguished Service Cross kitüntetést.

Az ellenséges tevékenységek ellenére, az 506. ezred 1. zászlóalja (az inváziós hadosztály tartaléka) a kijelölt C zónába érkezett, a katonák 2/3-a ért földet, míg Robert F. Sink ezredes, az ezred parancsnoka a C zóna 1,5 km-es körzetén belül ért földet. A 2. zászlóalj nagy része túl messze nyugatra ugrott, Sainte-Mère-Église-hez közel. Végül Foucarville közelében összeszedték az embereket, és a délután közepén a Houdienville-i úthoz közel le Chemin falunál harcoltak. A 2. zászlóalj nagy része a zónától túl messze nyugatra ugrott, Sainte-Mère-Église-hez közel. Végül Foucarville közelében összeszedték az embereket, és a délután közepén a Houdienville-i úthoz közel le Chemin falunál harcoltak. Az 501. ejtőernyős gyalogezred 1. zászlóalja Julian J. Ewell ezredes vezetésével szintén a C zónába érkezett, többnyire szétszóródva, de átvették a part felé nyíló kijáratok biztosítási feladatait. Egy rögtönzött század méretű társaság Maxwell D. Taylor tábornok hadosztály-parancsnokkal együtt reggel 06.00 órára elérte a Pouppeville-i parti kijáratot, majd a német 1058. gránátos ezreddel vívott 6 órás harcot követően biztosította a kijáratot a part felé, röviddel a 4. hadosztály csapatai érkezése előtt.

A harmadik hullámban érkezetteket erős légvédelmi tűz fogadta, hat repülőgépet elvesztve. A csapatszállító gépek a pontos ugrási zóna elérésére törekedtek, a 132 katonából 94-et a kijelölt D zónában vagy ahhoz közel dobtak le, de a német géppuskák tüze súlyos veszteséget okozott a földre érők között, aki közül sokan még azelőtt meghaltak, hogy levehették volna magukról az ejtőernyőiket. Az elesettek között volt az ezred 3-ik zászlóaljának három zászlóalj-parancsnoka közül kettő és egy végrehajtó tiszt. Robert A. Ballard alezredes zászlóaljparancsnok, aki túlélte az ugrást 250 katonát gyűjtve maga köré Saint Côme-du-Mont felé indult, hogy elvégezze feladatát, amely szerint megsemmisíti a Douve feletti közúti hidakat. Kevesebb mint 1 km-re a les Droueries-i céltól a német III./1058. gránátos ezred zászlóalja megállította.

Egy másik, 50 katonából álló csoport Richard J. Allen őrnagy ugyanezt a területet keleti irányból Basse-Addeville felől megtámadta, de a németek őket is megállították. Az 501. ejtőernyős gyalogezred parancsnoka Howard R. Johnson ezredes összegyűjtve 150 fős csapatát és 04.00 órára elfoglalta a fő célpontját a Douve folyón átívelő la Barquette átjárót. Miután kiépítették a védelmi pozíciójukat, Johnson ezredes visszatért a D zónába és összegyűjtött még 100 embert, közte Allen őrnagy csoportját, hogy megerősítsék a hídfőt. Annak ellenére, hogy a tengeren cirkáló Quincy-ről ágyútűz támogatást kapott, Ballard zászlóalja nem tudott eljutni Saint Côme-du-Mont-ba és Johnson ezredeshez sem tudott csatlakozni.

A D-nap végén Taylor tábornok és segédparancsnoka Anthony C. McAuliffe tábornok visszatért a Pouppeville-ből. Taylor a 6600-ból kb. 2500 embert tartott az irányítása alatt, a többiek zömmel az 506. századdal Culoville-ben voltak egy vékony védelmi vonal mellett Saint Germain-du-Varreville-től nyugatra, vagy a hadosztály tartalékával Blosville-ben. Két vitorlázó repülőgép kevés hozott ugyan némi erősítést, de egy másik gép pl. Don F. Pratt tábornok halálát okozta, aki nyakát törte amikor a gépe földbe csapódott. A 327. vitorlázó gyalogság (327.GIR) is járt a Utah partszakaszon, de a beszámolók csak a 401. vitorlázó gyalogság (401.GIR) 1. zászlóaljáról szóltak.

A két amerikai légi szállítású hadosztály ejtőernyősei közül mindössze 27 katona ért földet a tervezett ledobási övezetben, a többiek szétszóródtak. Volt katona, aki egy templomtorony tetején kötött ki: eleinte a németek lőttek rá a földről, majd elfogták, de pár óra múlva sikerült megszöknie és visszatért az egységéhez. Mások fák tetején, vagy a németek által elárasztott mezőkön landoltak. A hadosztály egyik százada pedig egyenesen egy német vezetési pontra érkezett, ahol közelharcot vívtak a német tisztekkel. Az ugrás miatti teljes káosz ellenére a 101. és a (szintén alaposan szétszóródott) 82. légi szállítású hadosztály ejtőernyősei próbálták megtalálni társaikat, majd kisebb harccsoportokat szervezve igyekeztek teljesíteni feladataikat.

A reggeli órákban a hajóágyúk elkezdték lőni a partot, megkezdődött a tengerről érkező főerők partraszállása. A katonák zöme még mindig nem került elő, a 101. légi szállítású hadosztály parancsnokának, Taylor tábornoknak délig mindössze néhány száz katonájával sikerült kapcsolatot létesítenie, a többi ejtőernyős a parancsnokai nélkül, önálló akciókkal igyekezett támadni a németeket, amely akciók sikerrel végződtek.

Az Easy század parancsnokságát Thomas Meehan III hadnagy D-napi halálát követően Richard Winters főhadnagy mint rangidős tiszt vette át. Winters vezetésével 10-12 ejtőernyős megtámadta és elfoglalta a Brecourt-majorban felállított négy 105mm-es német üteget, amelyek addig a partot lőtték, megnehezítve a partraszállást a Utah partszakaszon. Winters a sikeres akció során nyújtott teljesítményéért megkapta a Kiemelkedő Szolgálatért Érdemkeresztet, az ütegek elleni támadási technikáját pedig a mai napig oktatják a West Point Katonai Akadémián.

A hadosztálynak a feladatul szabott mind a négy töltésutat és a legtöbb célpontot sikerült biztosítaniuk a D-nap végére. A Utah partszakaszon viszonylag alacsony, kb. 200 fő volt az amerikaiak vesztesége, a kevés szám nagy mértékben a 101-esek parton végzett, német állások elleni háttérakcióinak köszönhető. A 101. légi szállítású hadosztály teljesítette legfontosabb feladatát, a tengerparti kijáratok biztosítását, de csak egy vékony pozíciót tudott tartani a Douve folyó mellett, amelyen át a németek továbbra is mozgathatták páncélozott egységeiket. A három összegyűlt csoportnak volt némi kapcsolatuk egymással, de a hadosztály többi részével nem. A rádióberendezések hiánya, amiket a katonák ugrás közben vesztettek el súlyosbították a problémákat az irányítást illetően.

Taylor a hadosztály legfontosabb feladatai között a Douve hídjainak a megsemmisítésére készült, és a feladatot Sink ezredesre bízta, aki parancsot adott a 401. vitorlázó gyalogság (401st Glider Infantry) 1. zászlóaljának, hogy másnap reggel 3 zászlóaljat vezessenek délre. Ahogy a csapatok elindultak a parttól és megerősítették az ejtőernyős pozíciókat, sokan megkönnyebbültek mert hátra küldték őket, hogy megszervezzék a következő nagy ejtőernyős műveletet.

A partraszállás után a 101-es hadosztály 1944. június 7-én Carentan felé indult, hogy megtisztítsa a várost az azt védő német ejtőernyős hadosztálytól.

A "Band of Brothers - Az elit alakulat" c. filmsorozat az Easy századról leírt eseményeket a 2. részben dolgozza fel:

Uppottery, 2. rész: "A nagy nap (Day of Days)"