-
A 35 000 ejtőernyőssel 1944. szeptember 17-én megkezdett akció teljes katasztrófával végződött
-
A híd túl messze volt...
1944 nyarának végén Montgomery brit tábornok azzal a javaslattal állt elő Eisenhowernek, hogy egy igen merész hadművelettel szabadítsák fel Hollandia nyugati területeit. A hadművelet a Market Garden fedőnevet kapta és Montgomery mindössze két hét alatt tervezte meg - egy kidolgozatlan hadművelet alapján. Montgomery terve az volt, hogy Eindhoven, Nijmegen és Arnhem hídjaihoz szövetséges ejtőernyősöket dobnak le, akik bekerítve a helyi német erőket ezután egészen Münsterig nyomulnak előre. A brit tábornok 35 000 angol, amerikai és lengyel ejtőernyőst akart ledobni Hollandiában a német vonalak mögött, egyfajta "élő szőnyeget" terítve az országra, amelyen a brit XXX. Hadtest harckocsijai megkerülhetik a Siegfried-vonalat és 1944 karácsonyára már Berlinben lesznek.
Ha beválik Montgomery terve, az tehermentesíthette volna a Szövetségesek utánpótlási vonalait és jelentősen lerövidíthette volna a háborút. Montgomery a tervét Eindhoven, Nijmegen, és Arnhem városai hídjainak elfoglalására alapozta. Az ejtőernyősöknek nappal kellett ugraniuk, mert Montgomery úgy vélte, csak kimerült német katonák lehetnek a területen a pihent, csúcsformában lévő szövetséges ejtőernyősökkel szemben.

Fotó: US Army
A hadtörténet legnagyobb légi úton bevetett katonákkal végrehajtandó akciójában sok múlt a pontos időzítésen. Az amerikai parancsnokok kezdettől fogva aggódtak a ledobási zónák miatt, mert szerintük azok túl messze lettek kijelölve a hidaktól. Velük ellentétben a brit alakulatok egy része könnyelműen készülődött a hadműveletre: néhányan focilabdát vittek magukkal, sőt, Roy Urquhart vezérőrnagy még a golfütőit is a felszerelések közé pakolta...
A 35 000 ejtőernyőssel 1944. szeptember 17-én megkezdett akció teljes katasztrófával végződött, mert a térségben lévő nagy számú német jelenlétet a tervezés során nem említette a hírszerzés, így az ejtőernyősöknek sikerült 3 német páncélos hadosztályra ugraniuk. Kora délután, 14 órakor a XXX. Hadtest is elindult a belga határtól. Eindhovennél a 101. Légi Szállítású Hadosztály teljesíteni tudta a feladatát, bár a Best-i híd még német kézen volt. Az amerikaiak súlyos veszteségeket szenvedtek, ráadásul a németek a soni hidat az 506. Ejtőernyős Gyalogsági Ezred előtt robbantották fel. A szeptember 18-án beérkező XXX. Hadtest még egy napot késett, mert pontonhidat kellett lefektetniük a Wilhemina-csatornán.
A Market Garden hadművelet azért bukott el, mert a XXX. Hadtestet vissza kellett fordítani Model csapataitól, hogy visszaverje a németek támadásait, akik a 101. Légi Szállítású Hadosztály ejtőernyőseivel álltak kemény harcban, a két másik angol szárazföldi hadtest pedig még csak Son-nál járt. A megmaradt angol egységek szeptember 25-én kapták meg a visszavonulási engedélyt, amelynek Urquhart vezérőrnagy ironikusan a "Berlin" fedőnevet adta. A szövetségesek (leginkább a britek) több embert veszítettek el a hadműveletben, mint a D-napon: 17 000 halott, eltűnt vagy megsebesült, amiből 10 000 főt csak az arnhemi egységek vesztettek.
-
KATONADOLOG
Elhunyt II. Erzsébet királynő
78 éve kezdődött a Market Garden hadművelet
Augusztus 16: 80 éves a 101. Légi szállítású Hadosztály
További bejegyzések a témakörben itt olvashatók:
MEGNÉZEM