- Ez az esemény elmúlt.
Államalapítás és Szent István ünnepe
2022. augusztus 20.., 00:00

Augusztus 20. Magyarország nemzeti és hivatalos állami ünnepe, az új kenyér ünnepe
Először Ferenc József nyilvánította augusztus 20-át munkaszüneti nappá
Augusztus 20. napja Magyarország nemzeti és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. Ez a nap egyben a magyar katolikus egyház egyik főünnepe, amelyet Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartanak. Először Ferenc József nyilvánította augusztus 20-át munkaszüneti nappá.

A hivatalos állami ünnep délelőtt Magyarország lobogójának felvonásával és a tisztavatással Budapesten, a Kossuth téren kezdődik, majd délután a közjogi méltóságok a Szent István-bazilika körüli Szent Jobb-körmeneten vesznek részt. Budán, a Várban rendezik meg a mesterségek ünnepét, és ott mutatják be Magyarország tortáját. A fővárosban aratómenetet tartanak, melyet az új kenyér megáldása tetőz be. Az ünnepet este zenével kísért tüzijáték zárja.
Az első szabadon választott Országgyűlés 1991-ben törvényben emelte hivatalos állami ünneppé az államalapító Szent István napját.
Augusztus 20. alkalmából az Egyesült Államokban több helyszínen tartanak Szent István-napi pikniket, vagy egyéb rendezvényt.