section-949bd1e
Jelen bejegyzés írásától jóval korábban, több mint két hónappal ezelőtt kiszállítottuk az összegyűlt adományokat
sb
Sisaknyi Szeretet 2020: átadtuk az adományokat
Bár a jótékonysági felhívásunkra beérkezett adományokat még tavaly december 20-án vasárnap, egész pontosan 14.00 órakor személyesen juttattuk el a támogatott intézmény képviselőinek, a tényen és a hír értékén álláspontunk szerint ez kicsit sem csorbít.
Gránicz Tamás úr, a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium iskolaigazgatója örömmel és meghatottan vette át a gyermekeknek szánt hasznos ajándékokat, és egy vidéki fenyőfaárus - aki a nevét titokban kívánta tartani - jóvoltából még egy majd' 2 méteres nordmann fenyő is arra várt, hogy szorgos apró kezek felöltöztessék szentestére.

Az átadás szeretettel átitatott pillanataiban nekünk, "harcedzett" hagyományőrzőknek is elszorult a torkunk, bár ezt a maszk, amelynek viselése mára természetessé vált hatékonyan leplezte. Mégis, amikor egymásra néztünk, mindannyiunk szeme mosolyogva ragyogott...
A Sisaknyi Szeretet kampány támogatói és adományokkal segítői között - egyesületünk és partnereink tagjain kívül - megtalálható volt a bolti eladó, a zöldséges, a rendőr vagy az utca embere éppúgy, mint az építési vállalkozó vagy egy papír-írószer üzlet munkatársai. Sokan nem szerették volna, ha megjelenítjük a neveiket, ezért - a teljesség igénye nélkül - az alábbi támogatóknak szeretnénk köszönetet mondani:
- Andrea
- Zoltán
- Papírvilág Óbuda-Békásmegyer
- Weinberg Kft.
- amerikai katonai hagyományőrzők és név nélküli magánszemélyek, akik önzetlen segítsége, hozzáállása és támogatása nélkül a Sisaknyi Szeretet akciónk nem lehetett volna eredményes és sikeres.
Mindenkit nagy köszönet illet, akik tetteikkel fontosnak érezték, hogy segíthessünk másokon!
cb
TÁBORI POSTA
Solymári Brit Katonai Temető: hős pilóták nyughelye
Randevú a Városligetben
Soha többé háború!
A Tábori Posta minden bejegyzése megtalálható itt:
MEGNÉZEM